A LAZ Multisport Apparel márkánkat 2023-ban alapítottuk, így art direktorunk Novák Zoltán „Zed” lett, míg a vezetői teendőket, sales és termékfejlesztést Mészáros László „Laz” viszi. Történetünk egy egyszerű munka megbízatással indult, mely során Laz szerette volna megvalósítani régóta dédelgetett álmát, egy sportegyesület által. Ehhez tervezett Zed egy logót, és egy inspiráló ötletelés is elindult beszélgetéseink közben.
Mindketten szenvedélyes természet szeretők, mindemellett a sport és designok iránt elhivatott emberek vagyunk, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy valamit szeretnénk visszaadni a bolygónknak. Erre a legalkalmasabb eszköznek a munkánkat, kreativitásunkat és elhivatottságunkat találtuk. Összefogtunk, volt amikor nézetkülönbségeinket hosszasan kellett egyeztessük, mégis egy hajóban evezve a megoldások felé tereltük koncepciónkat.
Ezzel létrehoztuk a LAZ Multisport Apparel-t, saját sportruházati márkánkat, mely szoros együttműködésben van a LAZ Multisport Racing gyári csapattal.
Értékeink között rengeteg olyan dologgal foglalkozunk, mely a 21. század szükségszerű globális cselekvéseire hívja fel a figyelmet.
A „Think globally, act locally!” elv mentén léptünk a cselekvés útjára és megalíptottuk saját környezetvédelmi alapítványukat a GREEN LEAF FOUNDATION-t, melynek fő célja az edukáció és a faültetés.
Webshopunkban termékeinket két fő részre bontottuk, így a Basic csoportban a hagyományos úton készült termékek találhatóak, míg a RELAZ – mely REcycled és a LAZ szavakból jött létre, mint mozaikszó – az újrahasznosított pet palackok műanyagából készült sportruházatok találhatóak.
Fontos tudnivaló, hogy minden RELAZ kategóriából vásárolt termékkel támogatod a GREEN LEAF FOUNDATION-t és annak céljait!
Kollekciónkban biztosítottuk a lehetőséget vásárlóink számára, hogy egy-egy designt mindkét kategóriában elérhetővé tettünk. Azonban jó pár design csak a RELAZ termékkategóriában lesz megtalálható, mellyel fenti törekvéseinket szeretnénk segíteni.
„A két legfontosabb nap az életedben az, amikor megszületsz, és az, amikor megtudod, miért.” – Mark Twain.
Talán ez az az idézet, amely a legjobban kifejezi, hogy ki is vagyok. 1992-ben, 5 éves koromban egy autóbaleset következtében újraélesztettek, majd 4 nap kóma, valamint agy- és koponyaműtét követték egymást és egy hosszú újratanulási folyamat.
Természetesen felmerül a kérdés az alapkérdés – „Mégis hogyan, miért a sport?” – akkor azt mondom, hogy pont egy ilyen hátrány az, ami segít. Amikor egy ilyen megtörténik az emberrel tudatában sincs annak, hogy mit is jelent ez igazából hosszútávon. Így például gyerekként iskolában nem tudták hova tenni azt a zsigeri győzni akarást, mely versengő típussá formált. Ez volt életem egyik legmeghatározóbb élménye, mely állandóan a sport közelében tartott.
Emellé erőteljesen társul a részemről, hogy mindig is szimpatikus volt a fenntarthatóság. Annak idején nem voltak emlékeim az autóbaleset után, így tulajdonképpen a „második születésnapomtól” tudok bármit is visszaidézni. Ennek része volt a családunk által a háztartásban használt biológiailag lebomló Amway tisztítószereket használtunk. A másik hasonlóan meghatározó impulzus azt hiszem az általános iskolában szervezett hulladék gyűjtő versenyek, akciók voltak. Ez mindig egy fajta kreatív, szabad foglalkozás volt és persze kicsit örültünk is, hogy nem a kötelező dolgokat kell tanuljuk.
Így ezekkel a tapasztalatokkal azt gondoltam valamit tennünk kell a 21. század egyik jelentős problémája ellen, mely a szemetelés, környezetszennyezés. Azt gondolom nagyon sok mostani anyagra – mint például a műanyag – gondolhatunk egy új generációs alapanyagként. Szemetelni ciki, ellenben újrahasznosítani menő!
LAZ Multisport Apparel art director
Volt egy álmom, létrehozni valami olyat, ahol megvalósítjuk a saját elképzeléseinket, legyen mellettem egy hiteles csapat, és olyan projekteken dolgozzunk, amit szeretünk. Ex-élsportoló és közel 30 éve grafikus vagyok, több ezer sportruházat designt terveztem különböző cégeknek. Itt most a saját utunkat járjuk a csapatommal, és olyan terveket készítünk, amikben nincs kompromisszum.
LAZ Multisport Hungary Kft.
1172 Budapest, IX. utca 32.
Adószám: 32265590-2-42
Mobil:+36 70 563 31 53
E-mail: shop@lazmultisport.com
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik ezekbe a technológiákba, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.